2014 szeptemberében TÁMOP pályázati program keretében Családi napot tartottunk a Tapolcai Kertvárosi Óvoda négy tagintézményében. A vidám eseményre a Csermák József Rendezvénycsarnok szervezésében került sor, ahol a szülők is aktívan vettek részt a gyakorlatokban. Közös bemelegítéssel kezdődött a nap, majd az óvodák csapatokat alkottak és játékos versenyek következtek. Az ősz, ezen belül pedig a szüret jegyében telt el a nap, ugyanis az ügyességi feladatok során őszi termésekkel, gyümölcsökkel ismerkedhettek meg a gyerekek. Különböző gyakorlatok voltak a szilvahordáson keresztül az alma összeszedésen át, végül pedig egy lufikból álló jelképes szőlőfürt kirakásával zárult a játékos sportnap. Minden csoport nyert az aktív részvétellel, a szülők is örömmel és aktívan vettek részt a feladatok megoldásában és mindenki nagyon élvezte ezt a napot.