Adventi készülődés a szülőkkel
2014. december 3-án délután Adventi készülődésre hívtuk óvódásainkat és szüleiket. Változatos ötleteket kínáltunk, amelyeket a gyerekek szülői segítséggel tudtak elkészíteni. /Karácsonyfadíszek különböző technikákkal, csillagok hajtogatással, Adventi koszorú, ajtódísz pattogatott kukoricából, mézeskalácsformák, hópehely ablakdísz, stb./. A meghitt karácsonyi zene mellett szép munkák születtek, melyeket örömmel vittek haza a szülők és a gyerekek. A kötetlen beszélgetés lehetőséget adott egymás megismerésére.
Mikulás
December 5-én érkezett óvodánkba a Mikulás. Nagy élmény volt a gyerekeknek, amikor az ablakon dobálta be a szaloncukrot, amiből mindenkinek jutott. Ezután valamennyi csoportot végig látogatta. Volt aki félénken, volt aki bátrabban állt ki a Mikulás elé, és mondta el versét, énekét. Boldogan vitték haza az ajándékcsomagot, amiben gyümölcs, édesség, színező volt elrejtve.
A Nyirettyű együttes koncertje
Már évek óta hagyomány óvodánkban karácsony hetében a Nyirettyű népzenei együttes koncertje. A nagyobbak már ismerősként üdvözölték az előadókat. Csodálattal hallgatták a Betlehemi történetet, a gyönyörű karácsonyi dalokat. Aki tudta, bátran énekelt a zenészekkel együtt. A műsor végén közelebbről is megnézhették a hangszereket, meghallgathatták hangjukat külön- külön is. Nagy élmény volt gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
Karácsony
Hetek óta készülődtünk a karácsonyi ünnepségre. Reggel már a hatalmas feldíszített fenyőfa várta a gyerekeket a zsibongóban. Tízórai után összegyűltünk a fa körül, és meggyújtottuk a csillagszórókat. Minden csoport elmondta, az erre az alkalomra tanult karácsonyi versét. Ezután az óvó nénik éneke következett, majd mindenki elvonult a saját csoportjába és ott ünnepelt tovább. A gyerekeket rengeteg ajándék, játék várta. Azt sem tudták mihez nyúljanak, mit bontsanak ki először. Az egész délelőtt az új játékok megismerésével, kipróbálásával telt. Szinte észre sem vették, úgy elrepült az idő. Csodálkoztak, amikor rakodni kellett, mert eljött az ebéd ideje. Délután valamennyien büszkén vitték haza a családjuk részére saját kezűleg készített ajándékukat.
A Pillangó csoport óvodásai kis karácsonyi meglepetéssel készültek. A három fenyő című mesét dramatizálták. Minden nagycsoportosnak jutott hosszabb- rövidebb szerep. Bátran, hangosan, élvezetesen mondták a szövegüket. Nagy élményt nyújtott minden óvodásnak ez a kis előadás.